(Megér 4 percet a lelked? Ha igen, olvass tovább! )

Sok emléket kincsként őrzünk emlékezetünkben. Néha fényképek által, néha egy-egy hely, illat, dal vagy tárgy juttatja őket eszünkbe. Az emlékezés van, hogy szívmelengető, máskor dermesztő tud lenni.

Szerencsére meglehetősen ritkán, de az is megesik, hogy legszívesebben kitörölnénk a memóriánkból.
De ez általában nem döntés kérdése, és még ha úgy is határozunk, hogy valamit jól elfelejtünk, “túllépünk rajta”, akkor is van, hogy a tudatalattink másképp rendelkezik.
Nem mindig történik éppen úgy minden, ahogy mi akarjuk.
Jó példa erre a lassan mindennapos áremelkedés is.

Ti is észrevettétek?

Bevallom én egy-egy bolti bevásárlástól paprikás hangulatba kerülök…de a benzinkúthoz érkezve is. Folyamatosan, apránként emelkedik az ár. Korlátozzák, hogy mennyit vehetek, és ettől mérges vagyok. Meg attól is, hogy belegondolok, hogy ezeket a vad árakat, ha én viszonylag szerencsés helyzetben lévőként fogamat szívva fizetem ki, akkor mi a helyzet az egyedül maradt öreg nénikkel pl.?
Vannak még emlékeim arról, hogy anno hogyan spóroltak a szüleim, nagyszüleim, ill. miket meséltek róla, hogy hogyan vészelték át a hasonló időszakokat.
Büszkék rá, teljes joggal, hogy minderre képesek voltak.
Viszont tudjátok sokan a mai 40 feletti korosztályból azt tanulták a felmenőiktől, hogy az érzelmek kinyilvánítása, az önsajnálat, a szomorkodás gyengeség. Nem volt “divat” ok nélkül (mert kb. sosem lehettél szerintük okkal magad alatt) nyavajogni.
Az viszont ennek a büszke korosztálynak ritkán jut eszébe, és ha eszébe is juttatjuk, rávezetjük őket: senkit nem érdekelt, hogy boldogok-e. Talán még őket sem.

Csak tették a dolgukat. Nem picsogtak. Sokan azonban mindettől megkeményedtek. Megsavanyodtak. Akikben pedig a csalódottság túl hangosan kiáltott volna, az gyorsan befogta a száját a piás üvegével.

 Ez persze saját megfigyelés. Anno is ezt láttam, és sajnos most is…hogy a legcsalódottabb, csalódottságukat elfojtani kényszerülők lesznek legtöbbször alkohol / drog függők.
TE nem vagy függő? Én sem. Legalábbis nem alkohol, vagy drogfüggő.
Viszont nehogy azt higgyük, hogy ennyi az egész…hogy az elfojtás csak ebben nyilvánulhat meg.
Nézzünk rá kicsit az elfojtott érzelmek (emlékek), a vásárlás és a pénz viszonyára!

Rengeteg pénzt adunk ki nap mint nap a nehezen megkeresett forintjainkból. Mire?
Egyre dráguló árú ennivalóra? Ruhákra? Túlárazott szolgáltatásokra? Státusszimbólumokra, mint a legújabb mobiltelefonok, és újabb, szebb autókra? A házra, ami nehogy ne legyen legalább annyira szép, mint a szomszédé? Fodrászra? Körmösre? Szempillásra? Bazi nagy tévére? Sok pici apróságra? Csokira? Sütire? Chipsre? 86. gyerekjátékra?
Olyan dolgokra költünk legtöbbször, amik elvileg hasznosak…de legtöbbször nem azok, vagy túlzóak. Nem a létfentartáshoz szükségesek. Mint mikor az akciós tévékért állnak sorba a máskor “nincs pénzünk…éhbérért dolgozunk” mondatokat hangoztató emberek.
Ruhák ömlenek ki a szekrényekből, és sok pár cipő van otthon. Válogatunk. Raktározunk ínséges időkre. Betegesen akarunk tökéletesek lenni. Tökéletesen szépek. Nem tökéletesen boldogok. Ezért vásárlunk. Sokszor értelmetlenül.

DE hogy van az, hogy az emberek többsége gondolkodás nélkül egy vagyont kiad például gyógyszerekre, masszázsra vagy gyógytornára pedig nem akar kiadni?
Hogy van az, hogy a megelőzésre, pl. vitaminokra nem adunk ki, mert az drága, de a gyógyszert megvesszük aranyáron? Ja…azt muszáj?!

Vannak fóbiákkal, szorongásokkal, pánikbetegséggel élők. Állandóan rossz gondolatokkal, lehangoltsággal, keserű emlékekkel nap mint nap megküzdők. Lelkileg megcsonkult emberek.
NEM kérnek segítséget. Elnézést a durva kifejezésért, de önként dagonyáznak egyedül a szarban. Végtelenül szomorú ez. Látni elpazarolt napokat, életeket.
Ha elgyötört a lelkünk, akkor miért nem akarunk neki állni meggyógyítani? Mert erre nincs egy tabletta, ami megoldja? Mert nem egyszerű? Mert fáj?
Jobb az állandó fásultság? Félelem? Fájdalom? Életuntság?
Ciki a pszichológus? Hülyeségnek tartod? Túl hosszú ideig tartana a terápia és túl sokba kerülne?

HA Te azon kevesek között vagy, akik tényleg JÓL akarják érezni magukat,
és önmagukat és a teljes testi / lelki egészség állapotáért akarnak tenni magukért;
de nem akarsz hónapokig, évekig az emlékeidről mesélni egy embernek, aki csak téged hallgat és figyel árgus szemekkel, akkor próbáld ki a SzomatoDrámát!

Rövid, extra intenzív és hatékony módszer, amiben Te végig aktívan veszel részt…és nem az emlékeidet kell idegeneknek mesélned órákon át. Tudj meg többet a módszerről, és ha érdekel, próbáld ki…
Ezt ajánlom neked, mint aki már jóóó sok dolgot kipróbált, és a szomatodráma módszert választotta végül újra és újra a traumái, és sebei gyógyítására.

Szabad, boldog perceket kívánok neked!
Üdv,
Karol