Olvasási idő: kb. 4 perc

Nagyon fontosnak tartom az időgazdálkodást. Főként amiatt, amit már csilliárdszor leírtak / elmondtak mindenhol:

???????????????? ???????? ????????????̋ ???????? ????????????????????????????????, ????????????????????̋???? ???????????? ???????????????????? ????????̈???????????????? ????????????????????, ???????????????? ???????????? ???????????????????? ????????????????????????, ???????? ????????????????????????????????????????????, ????́???? ???????????????? ???????????? ????????????????????, ???????????????? ???????????????????????? ???????????? ????????́???? ????????????????̋????????
Van, aki totál spontán éli mindennapjait. Él a mának. Már aki ezt megengedheti magának, hogy megtegye.

Mivel azonban a legtöbb átlagembernek fix időre kiterjedő kötelezettségei vannak (iskola, munka), kénytelenek ehhez mérten tervezni a szabadidejüket.

Hogy mennyi “szabad” idővel rendelkezünk, az a körülményeinken és rajtunk is múlik. Az, hogy hogyan éljük meg, az meg teljesen rajtunk. Hozzáállhatunk úgy, hogy semmire nem elég, meg úgy is, hogy atya ég…mennyi minden belefér x órába, ha jól használjuk ki.
Ami a legnagyobb hiba viszont, ha ennek az időnek a nagy részét kesergéssel, morgolódással, a negatív érzéseink hergelésével, mások ba..bosszantásával töltjük.
Pl. hazamész, leveszed a cipőd, lepakolsz…és kb. azonnal beleállsz mindenkibe, aki már otthon van. Hogy miért nem képesek csinálni ezt vagy azt. Rájöttem ám, hogy ez miért van.

Sokkal egyszerűbb, mint bárki gondolná, vagy amit esetleg egy drága pszichológus mondana: mert mindenki látja, hogy mit kellene megcsinálni, de senkinek nincs kedve hozzá. 
Mert rohadtul nincs kedvünk alap esetben a háztartással tölteni az így is muszájból eltöltött x óra után még párat. Viszont látjuk, hogy más meg letojja…nem csinálja meg…ezért kiakadunk, hisz, aki nem vállal be ezekből a feladatokból velünk egyenrangúan, az a mi időnket, energiánkat veszi el, amit mi is szívesen töltenénk valami kellemesebb tevékenységgel.

Ezért aztán képesek vagyunk akár több órát duzzogással, civakodással tölteni. Miközben, ha vállvetve nekiállnánk, akkor lehet fél óra alatt tempósan túlesnénk a “muszáj” részeken együtt…és aztán mindenki csinálhatna valamit, amit szeretne.

Előfordult veletek is? Volt már ilyen, ugye? Sőt még durvább is.

Ehelyett mindenki elvitázza, elkényszerbetegeskedi (kényszeresen tv-t, telefont, gépet néz), hogy ne kelljen szembenéznie azzal, hogy valami nem jól működik: nevezetesen a kommunikáció és az időbeosztás.
A gyerekekre, barátokra, szülőkre nem marad elegendő (minőségi) idő, pláne nem a párunkra, vagy hovatovább magunkra. Sokan őrlődnek / őrlődünk ebben a mókuskerékben. Van, akinek sikerül időszakosan kimásznia ebből a földi pokolból, más kiszabadítja magát…de sajnos sokan képesek az egész életüket elrontani ezzel a rossz beállítódással. Sőt! Nem csak a magukét, hanem a környezetükét is. Ami pedig tényleg a lehető legszívszorítóbb, hogy mindezt úgy téve, hogy azt gondolják…egyszer majd a jövőben más lesz, de valójában tolják maguk előtt a változtatás kezdetének idejét. Tolják maguk előtt azt, hogy szembesüljenek a felelősségükkel az életünk felett….és csodás napoktól fosztják meg magukat. Pedig ez csak szemléletváltás és hozzáállás kérdése.

• Megiszunk egy kávét a hétvégén?
• Jössz játszani?
• Dumálunk egy kicsit telefonon?
• Beszélgetünk lefekvés előtt?

NEM! Bocsi, most nem jó..nem érek rá.  Elfáradtam nagyon. Elfelejtettem. Majd máskor bepótoljuk?! (…és ezt hallod hónapokon, éveken keresztül, és a kakukktojás alkalom, az, amikor “összejön”.
TESSSSSÉK? 
Halihó! Jó reggelt! Kedves Mindenki! Ébresztő! Nincs olyan, hogy bepótoljuk
Olyan van, hogy élek az alkalommal, meg olyan, hogy nem.
A várakozással elmúlhat az alkalom. Vagy lehet több nem is adatik meg…

TE volt már, hogy úgy érezted nem szánnak rád elég időt?
Ettől elszomorodtál? Esetleg bosszantott? Mi játszódott le benned, mikor lecseréltek? Pl. egy barátod, habár hosszú ideje nem találkoztatok inkább mást látogatott meg már megint helyetted?
Hogy esett, hogy újra és újra azt a választ kaptad, hogy majd legközelebb…húú…most mégsem jó? Most más lett betervezve… Előfordul ez gyermek és felnőttkorban is, hogy valahogy az ember első blikkre a fontossági sorrend kevésbé előkelő helyére csúszik.

Ilyenkor a bennünk élő gyermek (mert valahol mélyen mindannyiunkban ott él gyermeki énünk egy része) magányosnak érezheti magát. Szoronghat attól, hogy ez miért történik. Frusztrálhatja. Hiába tudjuk ésszel, hogy “jó…van ilyen”. Lehet minden logikánk és megértésünk ellenére mégis fáj.
Az emberek többsége a folyamatos elutasítások, és “halasztások” által azt élheti meg, hogy ő nem olyan fontos. Mindegy, hogy milyen okból nem szántak rá időt. Valaki / valami más volt mégis a fontosabb akkor. Vagy mindig. Szomorú és lélekromboló mindenki számára ezt újra és újra megélni. Főként gyermekkorban ez könnyen csökkentértékűség érzetet alakíthat ki, és torzíthatja az önértékelést.

• Ha érezted már mellőzöttnek magad, ami megviselt, és azóta sem tudtál vele megbirkózni
• Ha úgy érezted / érzed, hogy Te nem vagy igazán fontos azoknak, akiket nagyon szeretsz
• Ha elhanyagolsz / elhanyagoltál valaki(ke)t, de nem érted miért teszed / tetted
• Ha szeretnél jobban figyelni másokra, de valami gátat érzel magadban
• Ha úgy érzed valami nem stimmel és ezért osztod be folyamatosan rosszul az idődet
• Ha gond van az önértékeléseddel….

és nyitott vagy erre egy elsöprő erővel ható gyógyító játékra,
akkor a szomatodráma lehet épp a TE megoldásodat jelenti a nehézségedre.