A minap szembe jött velem ez a kép ezzel az idézettel, és nagyon mellbe vágott. Fájdalmas emlékeztető volt. Múltbéli szenvedésre, és jelenlegi vergődésemre emlékeztetett.

2,5 évvel ezelőtt költöztünk haza Németországból (igen, tök jó döntés volt, és a másodperc töredékrészényi ideig sem bántuk soha, pedig jó volt ott élni). Egy gyerekkel , egy kutyával , és egy kisebb kamionnyi motyóval…ill. részemről 1 diagnosztizált gerincsérvvel  érkeztünk haza. Utóbbi volt a legnehezebb, mert a költözés és az akkor még 1 éves gyerek, na meg a túlsúlyom, ami mindezt tetézte, hatalmas nyomást helyezett a gerincemre. Akkorát, hogy hazaérve szépen be is gyulladt. Brutális fájdalmaim voltak. Nem tudtam felkelni az ágyból. Nem tudtam ellátni se a gyerekemet, se magamat. A bal lábam elkezdett a nagylábujjamon zsibbadni…1 hét leforgása alatt a lábfejemen az összes lábujj, a lábfejem felső, és a lábszáram vádli része is lezsibbadt. Ideget ért a sérv, azaz a sérvek, mert több is volt szépen sorjában. Nagyon úgy tűnt, hogy nincs más hátra, mint kés alá feküdni, és a gerincemet megoperáltatni. 

Ilyen szintű idegi érintettségnél…zsibbadásnál egy hajszál választ el a műtéttől, ill. az esetleges bénulás is fennáll. Gondolom nem kell mondanom, hogy ez mennyire félelmetes, és fájdalmas…főként mikor nem csak azzal a fájdalommal küzdesz, ami fizikálisan gyötör, hanem azzal is, hogy az 1 éves csodálatos gyermekedet nem tudod magadhoz ölelni. Elkezd rád haragudni…és elfordul tőled.

Ezen a ponton mély önsajnálatba és lehangolt állapotba kerültem. Úgy éreztem, hogy ennyi volt.

Az univerzum megelégelte a hozzáállásom, és most már jött a büntetés…így jártam. Rettegtem, hogy lebénulok, de legalább ennyire megrémített a műtét gondolata is. Nem sok jót hallottam ugyanis a műtét utáni állapotokról sem.

Nagyon sokszor kellett újra kezdenem az életemben nagyon sok dolgot. Kapcsolatokat, karrierutat, jó néhányszor költöztem is ezek miatt. Kerestem a helyem, a boldogságom. DE semmi ezek közül nem tud kirángatni a szarból, amikor a fájdalomtól bénultan fekszel az ágyban. Senki és semmi. Csak TE tudsz segíteni magadon

Mielőtt végleg beletörődtem volna sorsomba, és feladtam volna, az utolsó szalmalángnyi reménybe úgy döntöttem belekapaszkodok. Azt éreztem, hogy nem akarom elhinni, hogy tényleg így kell történjen; hogy nem fordíthatom vissza ezt az állapotot. Ebbe kapaszkodtam, jól megmarkoltam…és nem engedtem.
Elkezdtem keresni olyan embereket, akik hozzám hasonló, vagy rosszabb állapotból visszafordították az állapotukat, és ma egészséges, fitt emberként élnek.
TALÁLTAM! Hálám halála napjáig üldözni fogja a félig idegen Vincze Robit, aki segített, hogy megmenthessem magam. Ismeretlenül elmesélte nekem telefonon keresztül a saját kálváriáját, és hitet adott nekem, hogy van más mód és módszer…és kitartó munkával, kőkemény küzdelemmel ki tudok jutni ebből a helyzetből. Lekopogom: sikerült.

Két hónap után el tudtam hagyni az erős fájdalomcsillapító + izomlazító koktélomat , és elviselhetőbbé vált a fájdalom. Sőt még ülni is tudtam rövidebb ideig. A házban elbotorkáltam már. Kilenc hónappal a gyulladásos állapot után pedig a gyerkőc ellátása, és a háztartási feladatok mellett már munkába is tudtam állni.

Akkoriban még azt sem tudtam, hogy mi az a szomatodráma…-mondjuk abban az állapotban el sem tudtam volna menni egy kezelésre. Később azonban ezt is segített megérteni, és tudatosabbá váltam ezzel kapcsolatban is magammal szemben. Mostanság szinte tünetmentesen élem a mindennapjaimat.  Vannak utózöngék, és van hova fejlődni még. Sőt egy újabb, a legnagyobb kihívás magammal szemben most áll itt a küszöbömön.

Az utolsó csoportos napon viszont megtapasztaltam a játékban, hogy a jelenlegi kínlódásomon is lehet segíteni. TUDOK segíteni rajta, ha hiszek benne.

Mert ha hiszek benne, akkor képes vagyok rá…de már érzem azt, amit az élet más területein is megtapasztaltam: véges számú esélyem van az újrakezdésre. MOST kell tennem magamért, mert nem biztos, hogy holnap, a jövő héten még kapok rá esélyt, és nem történik valami visszafordíthatatlan.

A szomatodráma az a gyógyító játék, ami visszaadja a kezedbe a gyeplőt, amiről azt hitted, hogy soha nem volt, és nem is lehet nálad…miközben az a tiéd…csak nem szabadott volna hagyni, hogy mások elvegyék, vagy elhidd, hogy te nem tudsz vele bánni.

Legyen a kis történetem egy kis ébresztő csengettyű a te füledben is. Indulj el az úton.

Ne habozz segítséget kérni. Én minden testi / lelki / mentális ill. kapcsolati probléma feltérképezésére ajánlom szívből a szomatodrámát…csak mert tényleg segít kimozdulni a beragadt rossz állapotból; és EZ az, ami elindít a jobb, egészségesebb, boldogabb életed és éned felé.

Szerettel:
Karol